Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a készüléket nem rendeltetésszerűen használjuk, ha szabálytalan a kivitelezés, illetve ha elmulasztjuk a műszaki felülvizsgálatot vagy ellenőrzést.
A nem rendeltetésszerű használat következtében jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, sőt, robbanás is előfordulhat.
Ezek a veszélyforrások a megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhetőek.
Az ellenőrzés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karbantartási vagy javítási munkára van szükség.
Ne feledkezzünk meg a kémény karbantartásáról,ellenőrzéséről sem hiszen szerves része a tüzelésünknek.
Ezt a munkát is minden esetben bízz szaakemberre.
kemenyek-tisztitasa-dugulasok-elharitasa-kemenyellenorzes
A tűzre dobott háztartási hulladék azon túl, hogy nagy mértékben szennyezi a környezetet és károsítja az egészséget, könnyen életveszélyes állapotokat idézhetnek elő otthonunkban. Környezetünk védelme, egészségünk megóvása és a biztonságos fűtés érdekében kiemelkedő jelentőségű, hogy csak a tüzelőberendezéshez használható tüzelőanyagokkal fűtsünk.
A nem megfelelő tüzelőanyag választás és a kémény karbantartás hiánya miatt megnőtt a kéménytüzek száma.
A tüzelőberendezés, égéstermék elvezető, valamint a környezetében lévő éghető anyag között tartsunk megfelelő távolságot az esetleges tűzesetek elkerülése miatt.
A tüzelőberendezés füstcsöve legyen fém bilinccsel a falhoz rögzítve, hogy ne tudjon szétcsúszni, kiesni a helyéről.
fustcsovek-csereje-ellenorzos-idomok-beepitese
A megfelelő levegő utánpótlás, szellőzés biztosítva legyen, így megelőzhető a szénmonoxid mérgezés.
Salakot és hamut csak teljesen lehűtött állapotban, erre a célra szolgáló edénybe, vagy a kijelölt helyre szabad kiönteni.
Rendszeresen minden évben, lehetőleg a fűtési szezon megkezdése előtt ellenőriztessük a gázkészülékek állapotát.
A nyílt lánggal működő fűtőberendezések telepítését minden esetben szakemberrel végeztessük, valamint rendszeresen vizsgáltassuk felül a készülékeket és füstelvezetőket.
Tartsuk tisztán a fűtőberendezések és füstelvezetők környezetét.
A készüléket csak rendeltetésének megfelelően használják, sütésre, főzésre készült berendezéssel fűteni tilos.
Az égéstermék elvezető nélkül üzemelő készülékek használata során gyakran szellőztessenek.
A tűzhelyek, a kályhák és ezek tartozékai megannyi tűzveszély forrásai lehetnek, a füstelvezető csövek és kémények hibái füstmérgezés hez vezethetnek.
Évente egyszer a fűtési rendszert szakemberrel felül kell vizsgáltatni.
A szobai, konyhai függönyök legyenek távol a tüzelőberendezéstől.
Különösen ügyelni kell az épületekben belül, oldalfalán létesített pl kandallók kéményének kialakításával,bekötésének műszaki megfelelősségére.
A koromzsák és tisztító ajtókat tartsuk mindig hozzáférhető és zárt állapotban.
Kémény tisztíthatóságát mindíg biztosítani kell.
A rendszeres kéményseprés életet és jelentős vagyoni károktól menthet meg.
Tervezett levegő bevezető nyílások, szellőzők eltakarása tilos.
Gázüzemű tüzelőberendezést csak olyan kéményhez szabad csatlakoztatni, amely minősítéssel rendelkezik.
Nyitott égésterű gázüzemű tüzelőberendezések helyiségében vagy azzal légtér kapcsolatban álló helyiségben reteszelés nélkül működő depressziót keltő gépi berendezés nem használható Pl páraelszívó, szellőztető ventilátor, cserépkályha, központi porszívó, stb
levego-utanpotolok-beepitese-szenmonoxid-veszjelzok
1 m3 földgáz tökéletes elégetéséhez kb 10 m3 levegő szükséges.
Egy légbevezető nélküli fokozott légzárású ablakkal mi magunk zárjuk ki a levegőt ezzel életveszélyes helyzetet alakítva ki magunknak. A szagelszívó ventilátora megfordítja a kémény huzatát és a visszaáramló égéstermék szén monoxid mérgezést, balesetet okozhat.